Már egy ideje nem érzem az illatát... az érintését... Bátyó, hol vagy?
Félek ha visszatérek megint ugyanaz lesz... De hiányzik! Szeretem! De a testvérem... Al!

Már egészen kicsi korom óta érzek egyféle vonzalmat az öcsém iránt. Azt hittem ez csak az édes, testvéri szeretet. De 15 éves koromban rádöbbentem, hogy ez más. Talán magányomban szerettem belé? De ha már egy férfiba kellett, mért pont az édes testvérembe? Ebből nem lehet szerelem... Félek ha újra találkozunk, megint megteszem. El kell hogy felejtselek, és akkor újra veled lehetek! De hogy tegyem? Talán... keressek egy barátnőt? De... már nem vonzódom a lányokhoz. Emlékszem mikor még azon veszekedtünk ki vegye feleségül Winryt. Ennyire megváltoztam? Azt hiszem, meglátogatom Mustángot.
Másnap már a Központi Városban voltam. Mikor beléptem Roy irodájába. Kit pillantok meg mellette?
- A-A-Al!
A szemeim könnybe lábadtak, és futottam ahogy csak tudtam. Hallom mögöttem a piciny cipők törtetését... És egyszer csak egy vékony, kis hang kiált fel: Ed! Szeretlek! NAGYON SZE-SZERETLEK!
Ezen mondatok hallatán, úgy éreztem mintha lábaim a földbe gyökereznének. Moccanni se tudtam.
- Al! A testvérem vagy! Mi sosem lehetünk együtt! Szememből a könnyek úgy csöpögtem, mint az eső egy üde nyári napon. A szívem egyre jobban kalapált, végül a karjaiban találtam magam.
- Kérlek gyere vissza!
- Hidd el nagyon szeretném. De ez egy reménytelen szerelem. De én sem bírom nélküled. Főleg hogy megtudtam egyformán érzünk.
- Szeretlek!
Újra, ezt az egyszerűnek tűnő szót hallván... már nem tudtam tiltakozni. Hiába próbáltam, a rekedt torkomon egyetlen hang sem jött ki. Nem bírtam tovább. És akaratlanul is megkérdeztem:
- Al! Ha akarod... próbáljuk meg!
- Re-rendben.
- Megígérem minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyelek!
- Bátyó, én is tiszta, teljes szívemből szeretlek!
- Al, menjünk haza, pótoljuk be az elmúlt 2 évet!
- Ed, tudtad, hogy az elmúlt 2 évben csak téged szerettelek?
A meghatódottságtól már megint nem tudtam mit mondani... Csak annyit... hogy én is.
- Végre egymáséi lehetünk! És még van is hol laknunk! Pinako néninek van egy lakatlan háza, pár házzal arrébb.
- Öcsi, ez most úgy hangzott, mintha egy szerelmes kis óvodás mondta volna. De ez aranyos.

Már nagyjából berendezkedtünk. De... mindenki azt hiszi, mi csak jó testvérek vagyunk. És mi meg...
- Aru! Nem jössz fürdeni?
- De-de...!
Beléptem a fürdőbe. És a bátyám meztelen testét mértem végig.
Valahogy sokkal jobb érzés fogott el mint egy meztelen nő láttán.
Beszállt a kádba. A szemei csak úgy hívogattak.
- Nem jössz? Vettem neked egy jó habfürdőt, hogy eltudj lazulni.
- Megyek. Csak behozom a törülközőt.
Erre Ed megragadott, és letepert.
- Ed! Még ne!
Nagy nehezen sikerült leállnia.
- Jaj, bocsáss meg. De 2 év, csak 2 év.
- Nem kell bocsánatot kérned, hiszen 17 éves vagy. Ez természetes a te korodban. És elvégre egy pár is vagyunk!
- Igen, de te még a kis öcsém is vagy!
Beszálltam a vízbe.
Ed közelségében, valami megfogalmazhatatlanul jó érzés fogott el. Végül mégis én provokáltam ki.
- Már 10 napja hogy együtt vagyunk. Nem szeretnéd...? Igaz valamiben hazudtam. Még nem voltam nővel.
A válasz egy vad csók volt.
Innentől Edo átvette az irányítást.
A földre terítette öccsét. És öccse csillogó szemeit látván, elborította csókokkal. Nyelvét erőszakosan rakta szájába. Testét lágyan nyalogatta a füleitől kezdve. Majd lassan haladt lefelé míg a talpait el nem érte. Közben sorosan ölelkeztek, dörzsölődtek. Közben csípőit mozgatta, így ingerelte a férfiasságaikat. Kisebb-nagyobb nyögések hagyták el a szobát.
Majd lezuhanyoztam. Mikor visszajöttem, Al már mélyen aludt. Még egy csókot nyomtam a homlokára, és lefeküdtem mellé, a pihe-puha ágyba.

© favjp.gp 2009