Majd én is mély álomba szenderültem...
Eközben kapott egy értesítést Roy Mustang hogy Liorba kell azonnal menni. A helyi Ishibaliak felkelést szerveztek. Azonnal mozgósítani kell az összes katonát. De különös érzés... Ahogy Edwardra gondolok...
Na... Fel kell hívnom az Acél alkimistát.
Hm... Most aludtam el... Mi lehet ilyen fontos?
- Há-há-háló
- Helló Acélkám! Azonnal gyere a Központi városba, Liorban kitört a polgárháború! Szükség lesz rád is!
- Na az ember egyszer nem alhat nyugodtan... Azonnal megyek!
Jobb ha most Alphonsenak nem szólok... Egy megérzés... Kárpótlásképp, és az Egyenértékűség nevében kap tőlem egy édes csókot a homlokára.
Nem bírtam ki... Az ajkaira is nyomtam egy kis csókot.
Erre ébredezni kezdett.
Gyorsan kiléptem az ajtón, és átmentem Winryékhez szólni hogy mégis hová tűnök.
Majd összeszedtem a cók-mókom és rögtön indultam a Központi városba.
Magányos voltam az öcsikém nélkül a vonaton.
Mire a nap felkelt már a városban voltam.
Mustang fogadott az állomáson. Minden katona akinek mennie kellett már úton volt Lior felé. Mi ketten pedig utánuk mentünk. A vonaton ültünk... Egy halk csattanást hallottam a padlón. Szétnéztem, nem láttam semmit. Mit sem törődve vele nyugodtan maradtam a helyemen. Roy belenyúlt a bal zsebébe és előhúzott egy kék kis kulacsot. A kulacs nyakára egy egyszerű, de mégis mutatós gyűrű volt húzva. A nyakamba akasztotta a kulcsot, és a gyűrűt felhúzta az ujjamra. Csak csodálkoztam és mosolyogtam. Az ő szemei viszont fájdalmat sugalltak. Megköszöntem, mosolygott egyet és kezet fogtunk. Az út hátralévő órájában aludtunk. Mikor megérkeztünk és leszálltunk valaki rögtön nekünk rontott, Mustang egy csettintéssel elintézte. Az automailemből kiesett egy csavar, de a homokban lehetetlenség volt megtalálni, és az idő is sürgetett. Gyorsan csatlakoztunk a többiekhez. Minden rendben ment. Ameddig... éppen egy ishibalival küzdöttem mikor... az automailem teljesen meglazult, ez annyira elvonta a figyelmem, hogy egy egyszerű kés szúrással a földre terítettek. Rettentő érzés volt... de ez semmi ahhoz képest amit Al fog érezni. Felsikítottam, Roy hátra fordult és rám nézett. Rögtön ide sietett semmivel sem törődve, könnyes szemekkel. A karjaiba vett és szaladni kezdett, én már éreztem hogy nem élem túl. Ezért pár dolgot el kellett mondanom.
- Al! Vigyázz Alra! Helyettem is! Ígérd meg! Szeresd!
- Me-megígérem. De ne mondj ilyet, nem lesz semmi bajod, túléled! Te az acél vagy!
Rám nézett, a szemeiből ömlött a könny, és lehunyta a szemét...
- Ed! Ébredtem fel az álmomból. Nem találtam senkit mellettem. Átszaladtam Winryékhez. Faggatni kezdtem őket. Mikor a telefon csörgése tört a szavamba. Felvettem.
- Al! E-Ed megha...
Roy ennyit tudott kinyögni, a sírás elfojtotta hangját.
Én egyszerűen szóhoz sem tudtam jutni... E-Ed! Azonnal elindultam. Még a telefont is eldobtam.
Edward Elric az Acél alkimista halott... Még most 2 két héttel a halála után sem tudom felfogni... és soha nem is tudom! Holnap lesz a temetés...
Minden katona és minden ismerőse, barátja, ellensége ott lesz. Kivéve... Az apánk! Mindenki sír érte, csak ő nem... Rajta kívül mindenki tiszteletét teszi az Acél alkimistának, a bátyámnak. Ígérem, még visszahozlak! És újra együtt leszünk. Örökre!

© favjp.gp 2010